Napról-napra jelennek meg a vadiúj modellek az okostelefonok piacán, de még mindig sokak számára preferencia és szempont a készülék kiválasztásánál az ár. Ha az ember nem akar hosszú évekre hűségszerződést kötni, akkor mélyen a zsebébe kell nyúlnia egy jobb készülékért. Az olcsó Samsung telefonok mellett vannak Honor vagy éppen Xiaomi okostelefonok is a piacon, amelyeket 100 ezer forint alatti összegért meg lehet szerezni.
“Az okostelefonok nem csak kütyük. Lényünk kiterjesztéseivé váltak, a világ kulcsává, amelyben élünk.” –
mondta korábban még Jerry Yang, a Yahoo! Alapítója.
És egy okostelefon ma már rengeteg kaput nyit meg az ember számára, be tudja fizetni a számláit, tudja követni a gyerekét alkalmazáson keresztül, filmet nézhet, zenét hallgathat és akár szerencsejátékokat is játszhat. Ez utóbbi pedig nagyon népszerűvé vált mostanában a játékosok legtöbbje már okostelefonról játssza kedvenc játékait. A magyarországi online kaszinók piaca az előrejelzések szerint 5,16%-kal fog növekedni a 2024 és 2029 közötti időszakban, ami 2029-ben 136,60 millió USD piaci volumenhez viszi ezt a szektort. A következőkben megnézzük, hogy melyek azok az olcsó telefonok Samsung vagy más márka listáján, amelyek árban nagyon kedvezőek, viszont teljesítményben tökéletesek.
Samsung Galaxy A14
Az olcsó használt Samsung telefonok közül a Samsung Galaxy A14 64GB emelhető ki, amely egy 6,6 hüvelykes Infinity-V kijelzővel és nyolcmagos processzorával csábítja a vásárlókat. Rengeteg dologhoz nem szükséges ugyan, de emeljük ki, hogy egy 50 MP-es hátlapi kamerával és tripla lencsés kamera rendszerrel bíró készülékről van szó, amellyel aztán tényleg részletgazdag felvételek készíthetőek.
Ami a masszívabb felhasználást illeti, az olcsó Samsung telefonok egyik legerősebbjéről van szó, az 5000 mAH-s akkumulátorral akár két napig is lehet használni újratöltés nélkül az eszközt. Használhatjuk az ujjlenyomatos azonosítás funkcióját illetve az olcsó telefonok Samsung márkára jellező összes funkcióját is. Árát tekintve pár tízezer forintért már beszerezhető.

Xiaomi Redmi 9A
Bár az olcsó használt Samsung telefonok kínálatával nem tudja felvenni a versenyt, a Xiaomi viszont már elég régóta stabil helyen áll a magyar piacon is. Sőt, globálisan nézve is elég jól fel tudtak jönni a Samsung és az Apple mögé mint telefongyártó. Amit John Sculley mondott anno, az már nem állja meg a helyét:
“Az Apple jó termékeket készít, ahogy a Samsung is. Ez egy kétlovas futam.”
Az üzemidejét tekintve simán felveszi a versenyt a Samsung Galaxy A14-es modelljével 5000 mAh-s akkumulátorával és a MediaTek Helio G25 processzor sem marad el vetélytársai mögött. Szép képeket is tud az előlapi kamera az 5 mpx-es felbontásával, de a 13 mpx-es hátlapi kamera teljesen elfogadható minőséget képvisel.
Talán nem a leggyorsabb készülékek közé tartozik, de az árát tekintve nagyon versenyképes és egy pont megfelel azoknak, akik böngészni, fizetni vagy mondjuk szerencsejátékot akarnak játszani. Már nem kell natív alkalmazásokat letöltenie ahhoz, hogy egy jó online kaszinóban játszhasson, egyszerűen játszhat egy reszponzív mobilböngészőn keresztül. És a lemon kaszinó áttekintése minden további árnyalatról, játékról és kifizetésről is beszámolhat.

Motorola Moto G84
Simán bele tudjuk erőltetni a 100 ezres költségvetésünkbe a hazánkban másodvirágzását élő Motorola márka G84-es típusát. Azon kevés újabb készülékek közé tartozik, amely még mindig viszi a jack dugót magával, de a 120 Hz-es pOLED kijelző is tökéletes azoknak, akik nem a csúcsmodellekre hajtanak. Ahogy a fent említett két másik készülék, ez is korrekt üzemidőt bír az 5000 mAH-s akkumulátorával, ami nagy előnye. Jó is ha van neki, mert sajnálatos módon azért a memóriával és teljesítménnyel fel kell készülni némi kompromisszumra. A különféle integrációk támogatása korrekt:
- 5G támogatás
- NFC
- Wifi 5
- SD kártyás bővítés,
fotózásra viszont csak a hátlapi 50 mpx-es kamerát javasoljuk.
Samsung Galaxy A35
Az A14 ugye egy nagyon alacsony ársávot képvisel már, viszont a Galaxy A35 még mindig előkelő helyen áll a szolgáltatók által hűségidővel és anélkül akciózott készülékek listáján. Ha nagyon szerencsénk van, még a 100 ezres határ alatt is hozzá tudunk jutni és ezzel aztán tényleg jól is fogunk járni.
Az akkumulátor 5000 mAH-s 25 wattos vezetékes töltéssel, ami jó-jó, de azért nem a legerősebb ajánlat a piacon. A jackdugót itt már el kell felejteni, viszont Samsunghoz méltó módon itt már azért masszív kameraszett vár ránk. 50 megapixeles főkamera, egy 8 megapixeles ultraszéles és egy 5 mpxes kisebb kamera segít abban, hogy tökéletes fotókat készíthessünk.
Xiaomi Redmi Note 13 Pro 5G
A 2024 elején megjelent Redmi Note 13-as egyik alacsonyabbra pozicionált darabja a Pro 5G, amely szerencsés esetben beszerezhető 100 ezer forint környéki árért. 8 GB memóriával és 256 GB tárhellyel középkategóriának számít ebben a paraméterben, viszont bizonyos integrációk hiányoznak, mint a jackdugó vagy éppen az SD kártya bővítés lehetősége. A fő kamerája viszont 200 mpx-es, ami azért elég masszívnak számít, plusz van még kiegészítő kamerája is, alacsonyabb teljesítménnyel. Valamivel erősebb az akkumulátora, mint a vetélytársaké, 5100 mAh-t tud, ami 67 wattal tölthető.